Ha már rendelkezik védjeggyel


Polgári ügyekben jogi képviselet

Ha már eljutott odáig, hogy oltalmat szerzett védjegye, érdemes kihasználni az általa biztosított jogosultságot miszerint felléphet a védjegyet jogosulatlanul használó felekkel szemben.

Azon személyek, akik a védjegyjogosult engedélye nélkül használják a védjegyet vagy azzal összetéveszthető megjelölést, védjegybitorlást valósítanak meg. Sokan ezt nem tudatosan teszik, így egy határozott hangvételű ügyvédi felszólítás is eléri a kívánt célt, azonban sokan szándékosan járnak el jogsértő módon, akikkel szemben kizárólag a polgári peres út vezet eredményre.

Védjegybitorlási perben a jogosult kérheti a bitorlás tényének megállapítását, kötelezheti a bíróság a jogsértőt arra, hogy hagyjon fel a jogsértéssel, kivonhatják kereskedelemből a jogsértő árut, kötelezhetik annak megsemmisítésére, illetve kötelezhetik a jogsértőt jóvátétel adására, továbbá a védjegybitorlással elért gazdagodás visszatérítésére is.

Figyelemmel arra, hogy védjegybitorlás esetében elsőfokon törvényszék jár el, így a védjegybitorlás tárgyában megindított polgári perben jogi képviselet igénybevétele kötelező.

Védelem és sértetti jogi képviselet iparjogvédelmi ügyekkel kapcsolatos büntetőeljárásokban

Iparjogvédelmi jogok megsértését az követi el, aki más iparjogvédelmi oltalomból eredő jogát az oltalom tárgyának utánzásával vagy átvételével, vagy az ezek által létrehozott áru forgalomba hozatalával, illetve ilyen célú megszerzésével vagy tartásával megsérti és ezzel a jogosultnak vagyoni hátrányt okoz.

Iparjogvédelmi jogok megsértése miatt legenyhébb esetben két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az elkövető, míg legsúlyosabb esetben akár öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető, amennyiben cselekményével különösen jelentős vagyoni hátrányt okoz a jogosult számára. Iparjogvédelmi jogok megsértése esetén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal illetékes osztálya jár el nyomozó hatóságként.

Figyelemmel arra, hogy akár súlyos szabadságvesztés büntetéssel is lehet számolni a cselekmény bizonyítottsága esetén, így védő igénybevétele indokolt lehet különös tekintettel arra, hogy bűncselekményi tényállás többszörösen összetett és nehezen érthető laikusok számára.

Sértettként pedig indokolt lehet jogi képviselet igénybevétele a sikeres feljelentés benyújtása, nyomozás hatékony és gyors lefolyása, illetve a polgári jogi igény érvényesítése érdekében.

Okiratok szerkesztése

Figyelemmel arra, hogy a védjegy a jogosultja számára teremt kizárólagos jogosultságot, így ahhoz, hogy mások is felhasználhassák a védjegyet érdemes okiratba foglaltan felhasználási szerződést, megállapodást vagy a védjegy hasznosítására irányuló más okiratok elkészíteni, annak érdekében, hogy a jogosult biztosítsa a jogszerű felhasználást más gazdasági szereplők részére is.

Védjegyoltalom megújítása

Figyelemmel arra, hogy valamennyi védjegyoltalmat a jogosult a bejelentés napjától kezdődően tíz évre szerez meg, így elkerülhetetlenül elérkezik az a pillanat, amikor a védjegyoltalmat meg kell újítani, melynek hiányában a védjegyoltalom megszűnik.

Ennek elkerülése érdekében érdemes időben kezdeményezni a védjegyoltalom megújítását.