Jogsértésekkel szemben történő fellépés


Polgári ügyekben jogi képviselet

Szerzői jogi védelem alatt álló művek jogosulatlanul történő felhasználása szerzői jogi jogsértést valósít meg, mellyel szemben a jogosult mind peren kívül, mind peres úton felléphet.

Peren kívüli eszköz lehet az ügyvédi felszólítás megküldése, mely sok esetben akár célt is érhet, vagy a mediáció, mely során egy pártatlan harmadik fél segít rendezni a felek közötti jogvitát.

Amennyiben a peren kívüli út sikertelenül zárul, úgy a jogosult polgári bíróság előtt követelhet elégtételt a jogsértés kapcsán.

Polgári perben a jogosult kérheti:

– a jogsértés megtörténtének megállapítását;

– a jogsértés vagy az azzal közvetlenül fenyegető cselekmények abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől;

– azt, hogy a jogsértő adjon elégtételt és saját költségén biztosítson kellő nyilvánosságot az elégtételnek;

– azt, hogy a jogsértő szolgáltasson adatot a jogsértéssel érintett dolgok vagy szolgáltatások előállításában, forgalmazásában, illetve teljesítésében résztvevőkről, a jogsértő felhasználásra kialakított üzleti kapcsolatokról;

-a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítését;

-a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelőző állapot helyreállítását, továbbá a kizárólag vagy elsősorban a jogsértéshez használt eszközök és anyagok, valamint a jogsértéssel előállított dolgok lefoglalását, meghatározott személynek történő átadását, kereskedelmi forgalomból való visszahívását, onnan való végleges kivonását, illetve megsemmisítését;

-továbbá a polgári jogi felelősség szabályai kártérítést is.

Amennyiben szerzői jogi jogsértés kapcsán jogi képviselőt keres forduljon irodánkhoz bizalommal!

Védelem és sértetti jogi képviselet büntetőeljárásokban

Aki más szerzői jogát megsérti és ezzel a jogosult számára vagyoni hátrányt okoz bűncselekményt valósít meg.

Szerzői jogok megsértése miatt legenyhébb esetben két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az elkövető, míg legsúlyosabb esetben akár öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető, amennyiben cselekményével különösen jelentős vagyoni hátrányt okoz a jogosult számára.

Figyelemmel arra, hogy akár súlyos szabadságvesztés büntetéssel is lehet számolni a cselekmény bizonyítottsága esetén, így védő igénybevétele indokolt lehet különös tekintettel arra, hogy bűncselekményi tényállás többszörösen összetett és nehezen érthető laikusok számára.

Sértettként pedig indokolt lehet jogi képviselet igénybevétele a sikeres feljelentés benyújtása, nyomozás hatékony és gyors lefolyása, illetve a polgári jogi igény érvényesítése érdekében.